Tímár Dóra:
A boldogság küszöbén
1. fejezet
Nem is tudom, hogy hányszor voltam szerelmes, de ez a szerelem volt a legveszélyesebb az életemben.
Diana Brown vagyok, tizenhét éves. Koppenhágában születtem, Dániában.
Anyu még kiskoromban meghalt, ezért apu egyedül nevel.
Épp most költöztünk apuval Cambridgebe. Apu üzletember, ezért sokat utaztunk a munkája miatt. Végül megunta a sok utazást, és véglegesen is letelepedtünk.
Egy nagyon nagy házat vettünk Cambridge északi külvárosában. Három emelet magas, kívülről a falai vajszínűek.
Szobám a legfelső emeleten van, a nagy terasszal együtt. A szoba falai magasak, és rózsaszínűek. Nem véletlen, mivel imádom a rózsaszínt. Nagy gardróbom van, amellyel szemben található a szépítkező asztalom. Az ágyam nagy, és olyan, mint egy hercegnőé, mivel apunak mindig is én voltam a hercegnője.
Ezekből ítélve, szinte mindenki azt gondolná rólam, hogy beképzelt, buta, hisztis liba vagyok. Pedig ez nem igaz, annak ellenére, hogy szőke vagyok.
Ez csak azért lett ilyen amilyen, mert apu rám bízta a lakberendezést. Meg kell hagyni, neki nem az erőssége.
Miközben a neten és a katalógusokat bújtam apu elment házvezetőnőt keresni.
Pár óra múlva három emberrel jött haza. Egy ötven év körüli nővel, negyven éves férfivel és egy rendkívül fiatal sráccal. Mindenkinél bőröndök, csomagok voltak.
- Szia Dian! Ő itt Megan a házvezetőnőnk, Raymond a szakácsunk, és Antonio a komornyikunk-apu lelkesen bemutatott mindenkinek. A szemem Antonion akadt meg mert jóképű, fiatal volt, olyan huszonegy-két éves lehetett.
- Örvendek Mrs. Brown- szinte, egyszerre mondták mind a hárman.
- Hello, és nyugodtan tegezhettek.
- Megmutatom a szobáikat, erre jöjjenek!- és nemsokára apu és az új személyzetünk eltűnt a nappaliból. Csak én maradtam a katalógusok, és a laptopom.
Néhány hét múlva a házat nagyszerűen rendbe hoztuk. Apu végre rendezhetett egy partit. Természetesen az összes régi ismerősét meghívta, és akiket az eddig itt töltött hetek alatt megismert. Én nem nagyon hagytam el a házat, mert rengeteg teendőm volt. Így alig ismertem valakit a környékről.
Nos, ezen a partin is kezdődött minden. Fent a szobámban készülődtem, még amikor már minden vendég megérkezett.
Nemsokára elkészültem, elindultam lefelé a lépcsőn a piros koktélruhámban, és a magassarkú cipőmben. A lépcső tetején megálltam és szétnéztem a nagy teremben. Főként apu korabeli emberek voltak többségben, és itt-ott fiatalabb srácokat, csajokat is láttam.
Mikor leértem a lépcsőn apu már is egy párnak mutatott be. Majd a következő fél órában szinte majdnem mindenkinek bemutatott, de sikerült meglógnom előle. Az italos asztalhoz mentem, és megittam egy pohár kólát.
Azon tűnődtem, hogy ahová beiratkoztam suliba, onnan nem ismerek senkit. Mint mindig most is be kell majd illeszkednem, de már megszoktam.
Új ország, új suli, új barátok szinte, megborzongtam mennyire egyedül vagyok.
Egyszer-csak mikor már sápadt voltam, egy srác szólt hozzám:
- Jól vagy? –felnéztem rá, és azt hittem ott olvadok el. Magas volt sötétszőke hajjal, sötétkék szemekkel. Mint egy mesebeli herceg, lesi minden kívánságom. Rózsaszín felhő jelent meg közöttünk.
- Persze, csak kicsit meleg van idebent- próbáltam úgy tenni, mint aki tényleg jól van, de nem sikerült.
- Akkor gyere, és menjünk ki a kertbe-, engedtem, hogy megfogja a kezem, és kivezessen a nagy tömegből - Bocsi, még be se mutatkoztam. Adam Morrison vagyok.
- Én Dian vagyok. Köszi, hogy kikísértél, lehet, hogy nem sokáig bírtam volna bent.
- Nincs mit, ott egy pad, üljünk le!- még mindig fogta a kezem, gondolom félt, hogy elájulok.
Leültünk az újonnan választott kerti padra, és elkezdtük a csillagokat nézni. Szép felhőtlen nyári éjszaka volt, még a Nagygöncölt is láttuk az égbolton.
Egyszer csak Adam megszólalt:
- Melyik suliba fogsz majd járni?- láttam rajta, hogy érdekli, gondoltam biztos szeretné, hogy egy suliba kerüljünk.
-A Cambridge Gimnáziumba. És te hova jársz?
- Hát én most érettségiztem, de én is oda jártam. Jó suli! Szerintem szeretni fogod.
- Remélem. Ismersz valakit, aki az osztálytársam lehet?
- Igen. Szinte mindenkit. Na de hagyjuk az iskolát. Hogy-hogy nincs egy ilyen gyönyörű lánynak, mint neked barátod?- ahogy ezt kimondta könny szökött a szemembe.
- Két éve Spanyolországban, egy autóbalesetben meghalt a barátom, és ezt még nem nagyon hevertem ki.
- Nagyon sajnálom, Dian. Gondolom akkor nem is szeretnél még egy ideig fiút, igaz?
- Nem. Apu szerint tovább kellene lépnem. Szerinte túl magányos vagyok. És igaza is van.
Ahogy ezt elmondtam, egy apu korabeli férfi szólt oda Adamnek. Nyomban felállt, megfogta a kezem, és magával vitt- Bocs Dian apámnak még be se mutattalak.
- Jó estét, Mr. Morrison.
- Szervusz Dian! Szerintem nyugodtan tegezhetsz, hisz nem vagyok még annyira öreg!- tényleg nem nézett ki annyira idősnek. Kinéztem úgy harmincnak, de kizárt, hogy annyi legyen- Bocsáss meg Dian, de mennünk kell.
- Máris?
- Igen, de holnap felhívlak- Adam ahogy kimondta máris kérdezte a számom. Megadtam a telefonszámom, Adam is az övét.
Sietve áthatoltak a vendégseregen, próbáltam követni őket. Többé-kevésbé sikerült. Az ajtóban Adam megállt, megvárta, míg odaérek, adott egy puszit a homlokomra, és már ment is. Mire észhez tértem, már nem állt mellettem.
Visszamentem a partira, de nem nagyon volt értelme. A gondolataimba merültem, és elgondolkoztam, mi lenne, ha Adam több lenne, mint barát.
2. fejezet
Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtem.
- Szia Dian! Remélem, nem aludtál- Adam boldog hangjára sem tudtam felébredni.
- Szia, de igen, és még mindig fáradt vagyok!
- De már fél tíz van!
- Komolyan?
- Igen, és remélem, ha odaérek kész leszel.
- Miért? Megyünk valahova?
- Igen. Elviszlek egy kis városnézésre. Na, mit szólsz?
- Oké, de mikorra érnél ide?
- Kb. fél óra.
- Akkor sietek, szia.
- Szia.
Gyors kipattantam az ágyból, és elmentem zuhanyozni. Attól végre felébredtem.
Sokat gondolkoztam, vajon mit is vegyek fel a városba. Végül a farmerem, a pink pólóm, és a fehér magassarkú cipőm mellett döntöttem. Miért öltöznék ki a városba? Csak lazán, hátha Adam azt szereti.
Lerohantam reggelizni, de csak egy almát tudtam megenni, mert Adam már meg is érkezett.
- Szia! Jól nézel ki!- láttam rajta, hogy végigmér, de gyorsan közbevágtam.
- Szia! Mehetünk?
- Persze.
- Húú. Ez a Lamborgini tényleg a tiéd? Imádom az olasz kocsikat!
- Igen. Akkor most már ketten vagyunk!
Adam segített beszállni a kék kocsijába, majd elindultunk.
Először egy nagy épületnél álltunk meg.
- Nos ez itt a világhírű Cambridgei Egyetem. Nagy szerencsémre felvettek, úgyhogy reggelente tudlak vinni, majd suliba.
- Tényleg? Az klassz! Én is szeretnék, majd ide járni. Erről a suliról csak jó dolgokat hallottam.
- Szereted a múzeumokat?
- Igen, de miért?
- Van egy a közelben, és szerintem tetszeni fog.
- Akkor menjünk!
Öt perc múlva megálltunk a Sedgwick Múzeum előtt. Ez az épület még az egyetemnél is legalább ötször nagyobb volt. Ha jól tudom ez a múzeum a dinoszauruszokról, és a totemoszlopokról híres.
Nemsokára már bent csodáltuk „fáradtan” a dinoszaurusz csontvázakat.
- Nekem ez a kedvencem!- jelentette ki vidáman álmaim hercege, mikor a Tyrannosaurus-Rex-hez értünk.
- És megtudhatnám mégis miért?
- Hát… azért mert az a dinoszaurusz faj, amelyik a legveszélyesebb volt!- szinte sírt már a röhögéstől.
- Hahaha, nagyon vicces, de most komolyan!
- Nem tudom, csak úgy. Gyere, menjünk a totemoszlopokhoz azok még ezeknél is jobbak!
- Ok.
Végigsétáltunk a nagy teremben, majd egy sokkal kisebb szobába mentünk, ahol kb. ötven totemoszlop volt.
Sokáig csöndben nézegettem őket, de Adam megtörte a csendet.
- Akarod, hogy valamelyik történetét elmondjam?
- Csak azt ne mondd, hogy az összesét tudod! Amúgy ez tetszik!- egy közepes magasságú oszlopra mutattam, melynek a tetejét egy denevér díszítette. Feltűnően sok piros és fekete szín volt az oszlopon.
- Ok. Akkor gyere és üljünk le- leültünk a közeli padra és Adam már bele is kezdett a történetbe-, Nos, ez az oszlop nem az indiánoktól származik, hanem egy német családtól, a 16. századból. Pontosabban a Reather család oszlopa.
- Tényleg olyan régi? És mit ábrázol a denevér?
- Igen. A legenda szerint vámpírok voltak.
- Komolyan? De hiszen nem is léteznek vámpírok.
- Dian ez csak legenda. Akarod, hogy tovább meséljem?
- Ez nem is kérdés- Adam arca megváltozott, de nem értettem miért.
- A Reather család legidősebb fia, Adam aki gyűlölte, hogy vámpír be akart illeszkedni az emberek közé. Ezzel még nem is lett volna semmi baj, de megismerkedett egy gyönyörű lánnyal, és egymásba szerettek. Már-már az esküvőt tervezték, amikor Sarah hirtelen meghalt. Azóta se tudja senki mitől halt meg, de azt tudni lehet, hogy miután Adam megtalálta Sarah holtestét, nem bírta megállni, hogy ne szívja ki a vérét. Végül kiszívta Sarah vérét és ezt egy szemtanú szeme láttára. Ezért aztán az egész családot máglyán elégették.
- Ennyi?
- Miért ennyi nem volt elég? Látom libabőrös vagy.
- De igen elég volt, és igen, mert egy kicsit hűvös van- már jöttünk kifelé a múzeumból.
- Szereted az olasz kaját?- és ezt pont tőlem kérdezi, alig egy órája dicsértem meg az olasz kocsiját, na de mindegy.
- Igen.
- Akkor már megyünk is- odaértünk a kocsijához, beszálltunk, elindultunk, majd kb. tíz perc múlva beértünk a belvárosba.
Üzletek üzletek, éttermek éttermek hátán. Minden város egyforma. De valahogy úgy éreztem, hogy itt más, más, mint ahol eddig megfordultam. De vajon mi tette olyan különlegessé? Sajnos magam se tudom még.
Végül Adam ébresztett fel a gondolataimból.
- Megérkeztünk!
- Ó, remek. Gyerünk, mert farkaséhes vagyok!
Bementünk, egy igazán olaszos hangulatú étterembe, és egy kedves ember fogadott minket.
- Hello Seriago! Dian ő itt Seriago, Seriago ő itt a barátnőm Dian!
- Hello! Nagyon örvendek kisasszony!- igazi olasz akcentussal beszélt, és kinézetre is hasonlított az olasz férfiakra.
- Én is Seriago!
- A szokásos asztal megfelel Adam?
- Persze!- ahogy kimondta már mentünk is. Szerintem az egyik legjobb asztalt kaptuk, mert a mellette lévőknél nem ült senki.
- Kértek valami italt a főétel előtt?- Seriago igazán kedves volt, már mondani akartam valamit, de rájöttem alkoholt nem szoktam inni. Valahogy irtózóm ezektől.
- Kösz Seriago én nem kérnék semmit, de a vegetáriánus pizza jó lesz. Adam?
- Én egy pohár vörösbort kérnék, és lasagnet.
- Rendben máris hozom!- mihelyt Seriago elment kérdésekkel tudtam volna Adamet bombázni, de inkább megtartottam magamnak őket. Egy idő után ezt Adam is észrevette.
- Mi a baj?- Adam kissé gyanúsan nézett rám.
- Semmi.
- Azt nem hinném, látom rajtad.
- Baj nincs, csak még mindig azon töröm a fejem, amit a múzeumban mondtál.
- Jaj Dian! Mondtam, hogy ez csak egy legenda.
- Tudom, de akkor is. Na mindegy, lehet, hogy csak paranoiás vagyok. Szerinted?
- Nem, nem vagy az, csak nem vagy hozzászokva az ilyen történetekhez.
- Igazad van.
- Szeretsz vásárolni?
- Igen. Miért?
- Akkor elmegyünk, miután ettünk. Ok?
- Ok.
Seriago nemsokára kihozta az ebédünket, majd Adamnek hála jó hangulatban fogyasztottuk el.
- Ne nevetess, nem tudok enni!
- Miért? Akkor mi lesz?
- Ne akard megtudni- most már komolyabbra vettem a figurát, hátha abbahagyja.
- Ok. De siess, mert éjfél lesz mire itt végzünk, a vásárlásról nem is beszélve!
- Ok- végre normálisan is meg tudtam enni a pizzámat- Jól van. Mehetünk!
Seriago kihozta a számlát, Adam kifizette és már mentünk is.
- Szombaton lesz a születésnapi bulim- kezdett bele Adam már a kocsiban- és szeretném, ha te lennél a partnerem. Na mit szólsz?
- Részemről rendben. Csak nem tudom mit vegyek fel.
- Hát akkor majd most veszünk.
- És kb., hányan leszünk?
- Hmm. Kb. kétszázan. De miért?
- Mindegy, csak tudni akartam.
- Ok, megérkeztünk!- megálltunk egy modern építésű épület előtt. Két emelet magas, nem nagyobb.
Lion Yard Shopping Centre-be hozott el Adam. Mikor bementünk nem tudtuk merre induljunk. Mindenfelé jó, márkás boltok voltak.
- Tudsz valami jó ruhaboltot?
- Hmm… a Miss Selfridge jó lesz?
- Persze, ha találok magamnak ruhát.
Nemsokára elértük a Miss Selfridge-t, ami kívülről nagyon csajos volt. Nekem tetszett, ezért habozás nélkül bementem.
Hamar megláttam egy pántnélküli fehér mini ruhát, melynek az oldalát egy nagy masni díszített.
- Nekem az kell!- gondoltam magamban!
Közelebb mentem a ruhához, és levettem a többi közül.
- Én ezt felpróbálom- nem vártam meg mit reagál rá Adam, már indultam is a próbafülkékhez.
Kb. öt perc múlva, kijöttem a fülkéből és megálltam Adam előtt.
- Hűű… de csini vagy!
- Tényleg? Ez jó lesz a bulidra?
- Persze. De szerintem nézzünk hozzá cipőt is.
- Remek ötlet! Akkor sietek- gyors berohantam a fülkébe, és átöltöztem.
Megvettem a ruhát, majd átmentünk a mellettünk lévő Clarks cipőboltba. Nem kellett hajtani, magamtól is bementem. Nemsokára megtaláltam a megfelelő cipőt a ruhához. Tűsarkú, kb.8 cm magas, és az elejét ugyancsak fehér masnik díszítik. Ezt is megvettem.
- Végre végeztünk, hulla fáradt vagyok.
- Nem. Még nem.
- Ezt hogy érted?
- Muszáj bemennünk az Ernest Jones-ba is.
- Miért? Úgy hallottam az-az ékszerüzlet méregdrága!
- Igen, de aki ismeri az ékszerkészítőt annak nem. Tudod mit. Menj ki nyugodtan a kocsiba. Tíz perc és ott leszek.
- Ok- Adam odaadta a kulcsokat, majd elindultam a szatyraimmal.
Nagy nehezen bekászálódtam a kocsiba, majd gondolkodni kezdtem.
Adam vajon mi a csodát akarhat egy ékszerboltban? Mindegy végül is nem ez a lényeg.
Jobban foglalkoztatott, hogy mit vegyek neki szülinapjára. Csak két napja ismerem. Nem tudom, mit szeret, mit szeretne.
Betartva a tíz percet már jött is Adam.
- Mi jót csináltál?
- Csak az egyik ismerősömmel beszélgettem.
- Tudod mit. Játszunk kérdez feleleket! Na mit szólsz?
- Hmm… Jól van. De én kezdem. Ki a férfiideálod?- na hát én nem pont erre a kérdésre számítottam, ezért gondolkozni kezdtem. Vajon kit mondjak, hogy meg ne sértsem?
- Miért?
- Csak érdekel, nyugi nem fogok megsértődni.
- Húú… Ismered a Jonas Brotherst?
- Aham, mondjuk.
- Ok, Joe Jonas.
- És azt megtudhatom, miért pont ő?
- Bírom a humorát, és klassz hangja van. Ok de most te jössz. Neked ki az ideálod?
- Hmm… Hagy gondolkozzam. Te- de ezt már nevetve mondta.
- Jó tudni. De most komolyan?
- Cameron Diaz. Hasonlítasz rá- látni lehetett rajtam, hogy elpirulok, mert Adam rám mosolygott.
- Köszi.
- És melyik a kedvenc filmed?
- Twilight, Titanic és a Rómeo és Júlia. Neked?
- Én inkább a horrorfilmekért vagyok oda. Te mennyire szereted?
- Megnézem, de sosem egyedül-, na ezzel utaltam rá, hogy együtt is megnézhetnénk egyet a moziba.
- És holnap ráérsz?
- Persze, de mire?
- Moziba menni-, na jó, most éreztem, azt hogy hallja a gondolataimat- Úgy tudom, most adják az Éjszaka szörnyetegei-t a moziban.
- Ok. De előbb szólok apunak is.
Még beszélgettünk erről-arról. Nemsokára hazaértünk.
- Na megkérdezem aput. Megvársz a kertbe?
- Persze.
Bementem a konyhába, hátha apu épp ebédel, de csak Raymonot találtam.
- Szia Raymond! Nem tudod hol van apu?
- Szia Dian ! De, elvileg a dolgozószobájában telefonál már egy jó ideje.
- Köszi!- azzal elindultam apu dolgozószobájába.
Épp háttal ült nekem ezért nem vett észre. Halkan köhögtem, hátha akkor leteszi a telefont.
Így is lett, hátranézett, meglátott, elköszönt a telefonba, és letette.
- Szia apu!
- Szia Dian! Van valami baj?
- Miért úgy nézek ki? Nem, csak kérdezni szeretnék valamit.
- Hát kérdezd.
- Holnap este elmehetek Adammel moziba?
- Persze, de én is kérdeznék valamit. Ugye nem azért vagy jóban Adammel, hogy nekem örömöt szerez?
- Nem. Dehogy. Tudod, hogy nem vagyok olyan. Na én megyek, mert Adam már.
- Ok, menj csak- ki se mondta, de már mentem.
Apu, hogy gondolhatta, hogy csak azért járok Adammel, hogy örömöt okozzak neki, és, hogy ne lásson szomorúnak.
Kiértem a kertbe, de Adamet sehol sem láttam. Csak nem ment el. Megígérte, hogy megvár.
Ekkor hirtelen Adam szólal meg közvetlen mögöttem. Megfordultam, hogy meggyőződjek róla, hogy tényleg ő az.
- Remélem nem ijesztettelek meg.
- De igen. És egyáltalán hol voltál?
- Megkerestem neked a világ legszebb rózsáját- és a kezében tényleg a legszebb rózsát láttam. Piros, nem volt még elnyílva, még a szirmai is a helyükön voltak.
Csak áradt belőle a melegség és a szeretet.
Adam a hajamba tűzte, majd végre elindultunk leülni a megszokott padunkra.
- Na és holnap mehetünk moziba?
- Persze.
- Nem ülsz az ölembe?
- De. Miért is ne?- megfogta a derekamat, majd az ölébe húzott.
Még beszélgettünk egy ideig majd én elaludtam Adam ölében.
3. fejezet
Amikor felébredtem, már az ágyamban voltam. Gondoltam, biztos Adam hozott fel. Az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantottam. Még csak este fél tizenkettő volt.
Nem voltam álmos ezért bekapcsoltam a laptopomat. Megnéztem az e-mailjeimet. Adamtől kaptam, és Lizitől a mexikói barátnőmtől.
Először Adam üzenetét néztem meg. Az állt benne, hogy holnap este hétre jön értem, és máris hiányzok neki. Válaszoltam neki, majd megnéztem Lizi üzeneteit.
Egy csomó mindent kérdezett. Jó-e Anglia? Vannak e helyes pasik? És, hogy van e már barátom?
Az összes kérdésére igennel válaszoltam. Leírtam neki, hogy eljöhetne még a suli előtt egy időre hozzánk. De inkább Adamről áradoztam neki. Hogy milyen okos, helyes, cuki, cuki, cuki…
Miután végeztem a levélírással, szétnéztem a neten. Az egyik honlapon arról írtak, hogy pár napja megöltek egy embert Skóciában. Az még semmi, de elvileg még nem tudták kideríteni hogyan ölték meg, mert alig maradt meg valami a férfiből. Rendőrök szerint a férfi kutyája tépte szét , mert az állaton is találtak vérnyomokat.
Belegondoltam, Skócia nincs is olyan messze. És mi van ha nem a kutya tépte szét a férfit. Eszembe jutott az a történet, amit Adam mondott a Reather családról. Nem vámpír nem lehetett, nem is léteznek. Végül megnyugtattam magam, és tovább böngésztem a hírek között. Nem találtam semmit, ami érdekelt volna. Ezért körülnéztem az ajándékok között, hátha találok valamit a neten Adamnek.
Végül nem találtam semmit, ezért eldöntöttem, hogy majd holnap elmegyek és veszek neki valamit.
Hajnali kettő körül azért elmentem aludni, mert nem akartam fáradt lenni a moziban.
Szokásaimhoz híven későn ébredtem fel. Elmentem zuhanyozni, majd átöltöztem, és lementem reggelizni. Ettem egy kis müzlit, majd indultam is ajándékot venni Adamnek.
Felkaptam a táskám, a kocsikulcsomat és már mentem is. Gyorsan bepattantam a smart fortwo cabriom-ba.
Nemsokára beértem a városba, és az egyik főutcán megláttam egy ajándékboltot. Leparkoltam a közelébe, majd bementem.
Egy kedves eladó fogadott.
- Jó napot!
- Jó napot! Segíthetek valamiben?
- Nos, igen ajándékot szeretnék venni a barátomnak.
- És milyen ajándékra gondolt?
- Hát…
- Hmm… Mit szólna ennek a karórának- az eladónő egy nagyon szép órát mutatott. A szíja igazi bőr, az üveglapja igazi kvartz volt.
- Nem, valami különlegeset szeretnék- azért nem az órát választottam, mert azt célzásnak vette volna Adam.
- És ez a kölni?- amint megmutatta az eladó, rögtön beleszeretem. Az illata nagyon kellemes volt, és még annál is klasszabb lesz, ha Adamen fogom érezni.
- Igen, ez tökéletes lesz.
- Becsomagoljam?
- Igen, azt megköszönném-, amíg az eladó csomagolta Adam ajándékát, egy kicsit szétnéztem a boltban.
Egyszer egy középkorú férfi jött be a boltba, és az eladóval kezdett el beszélgetni.
- Hallottad a skóciai gyilkosságot?- ebből a megszólításból arra következtettem, hogy közeli barátok lehetnek.
- Jaj, ne is mondd. Kész őrület. Az se igaz, hogy nem tudják mitől halt meg. Csak nem akarják az embereknek elmondani, nehogy pánik törjön ki.
- Hát igen, de én biztos forrásokból tudom, hogy egy vámpír volt.
- Mi? Majd később mondd el, mert épp egy vásárlóm nézelődik, és nem akarom elijeszteni. Kisasszony kész az ajándéka!
- Köszönöm!- kifizettem, és már mentem is.
Vajon miért nem akarta az eladó, hogy halljam, amit a vámpírokról beszélnek? Remélem ők nem azok. Többet kellene tudnom a vámpírokról. Gondolkoztam, és közben sétálgattam a főutcán, majd megláttam egy könyvesboltot.
- Tudom már! Veszek egy vámpíros könyvet!- gondoltam magamban, és már siettem is a könyvesbolt felé.
Amikor bementem az eladót nem találtam, ezért leültem egy olyan géphez amely a vásárlóknak segít a könyvkeresésben. Begépeltem, hogy vámpíros könyvet keresek. Nem sokára a gép kiadott egy pár könyvet. Mindegyiket megnéztem, de a Tudj meg mindent a vámpírokról könyvet választottam. Egyetlen darab volt belőle, nagy súlyos és textilbekötésű könyv. Odavittem a pénztárhoz, hogy kifizessem, de az eladó furcsán nézett rám.
- Milyen könyv ez?- és úgy nézett, mint aki még sohasem látta volna a könyvet- És honnan hoztad?
- A többi vámpíros könyv közül. A gépen találtam rá.
- Tényleg? Pedig itt nem szerepel ilyen könyv- megmutatta a saját gépén, és tényleg nem szerepelt a listán.
- Mi? Az nem lehet. Akkor most mit csináljak? Nekem kell ez a könyv!
- Felhívom a főnököm- azzal elfordult, és telefonált.
Én addig elmentem a szemben lévő könyvespolchoz nézelődni.
- A főnököm azt mondta, hogy tartsuk meg, mert lehet, hogy valaki elhagyta, és keresni fogja- na ne. Ilyen nincs.
- De hát én a gépen találtam rá- már kezdtem kiakadni, mikor egy idős ember jött oda hozzánk.
- Kisasszony, ez az én könyvem- mutatott a kezemben lévő könyvre- véletlen ott hagytam az egyik polcon, de ha önnek nagyon kell, akkor magának adom- na erre sem számítottam.
- Nagyon köszönöm. Mivel hálálhatnám meg?
- Ugyan semmiség. Önnek nagyobb szüksége van rá, ezért odaadom- ahogy kimondta elraktam a táskámba.
- Még egyszer köszönöm, de most mennem kell. Viszlát!
Egy valamit nem értek. Hogy lehet az, hogy az én gépemen jelezte a könyvet, mikor nem is volt benne az árulistában? Nekem az-az idős ember nagyon is gyanús. És csak úgy hagyta, hogy fizetés nélkül elhozzam a könyvet.
Elmentem a kocsimért, és amikor beszálltam épp akkor hívott Adam.
- Szia!
- Szia!- még mindig zavarodott, és ideges voltam.
- Mi a baj?
- Semmi, csak kezdek mindentől egyre jobban félni.
- Miért?
- Majd elmesélem, mert elég hosszú. Nyugi amúgy nincs semmi bajom.
- Biztos? Nem úgy hallom.
- Persze- ezt már tényleg lágyabb hangon mondtam, mert nem akartam, hogy Adam miattam aggódjon.
- Ok. Akkor hétre megyek érted! Na szia, bocs, de anyu hív.
- Szia.
Most már elindultam hazafelé, mert már dél is elmúlt. Lassacskán hazaértem, mert egy párszor eltévedtem. Mikor már a szobámba is eljutottam, felmentem netre, hogy megnézzem az e-mailjeimet.
Nem nagy meglepetésemre Lizi már válaszolt is a hajnali levelemre. Nemsokára jön Cambridgebe, mert a szülei elengedték. Mielőtt válaszoltam volna, lementem apuhoz és megkérdeztem, hogy mit szól ehhez az ötlethez.
- Apu! Emlékszel még Lizire?
- Persze. A barátnőd, Mexicóból. Miért?
- Nos még suli előtt eljön Angliába és…
- Szeretnéd ha addig nálunk lenne, igaz?
- Igen. De csak ha nem baj.
- Persze, hogy nem.
- Ok. És köszi!- már rohantam is vissza a szobámba, hogy válaszoljak Lizinek.
Még nézelődtem a neten, de ránéztem az órára, és már hat óra volt. Gyorsan eltelt az idő. Rohantam tusolni, majd megszárítottam a hajam, és kiválasztottam, amit a moziba fogok felvenni. Fehér csőnacit, sötétkék toppot vettem fel fehér boleróval és balerinacipővel.
Épp a táskámba pakolásztam, amikor Adam csöngetett. Sietni kezdtem, de mire leértem akkorra már Antonio beengedte.
- Szia!- Adam széles mosollyal üdvözlött.
- Szia! Mehetünk?
- Persze.
Elindultunk és egész úton egymást ugrattuk mindenfélével.
- Végre megérkeztünk!
- De még mielőtt bemennénk, kérdezhetek valamit?
- Nem ér rá mozi után?
- Ööö… Nem-, na vajon mi lehet annyira fontos?- Melyik a kedvenc együttesed?
- Ez volt annyira fontos? Egyébként a Jonas Brothers. De miért?- kíváncsi vagyok, vajon mit mond majd, mert tuti, hogy ok nélkül nem teszi fel ezt a kérdést.
- Gondolhattam volna. És mit szólnál, ha ismerném őket?- ezt a kérdést meghallva felé fordultam és rákérdeztem.
- Ismered őket? Amúgy nem tudom.
- Akkor jó.
- Na de mégis miért kérdezted?
- Csak kíváncsi voltam mit szólnál- na ez az, amit nem hiszek el.
Végre bementünk a moziba, és hála Adamnek, hogy előre váltott jegyet, nem kellett végigállni a hosszú sort.
Mi voltunk az elsők a teremben, és persze miénk volt a legjobb hely. Bár legbelül még mindig azon tűnődtem, hogy Adam miért kérdezte meg, hogy mit szólnák, ha ismerné a Jonas Brothers-t. Végülis mindegy, nem lényeg.
Nemsokára elkezdődött a film. Mivel horror film volt, tudtam előre, hogy félni fogok közben.
Az első tíz perc után volt egy elég durva, hirtelen jött jelenet, amitől megijedtem. Hirtelen megfogtam Adam kezét, és közelebb bújtam hozzá. Átölelt, majd így néztük végig a filmet. Kb. két órás volt a film, és addigra már a karom is elzsibbadt.
Mozi után még beültünk egy étterembe, és kibeszéltük a filmet.
- Jó kis vámpíros film volt. Bár a Twilight a nyerő.
- Igen, de ez horror volt és nem romantikus. Bár te a film felét nem is láttad.
- Én mondtam, hogy nem vagyok valami nagy horror rajongó. Adam, lenne egy pár kérdésem.
- Ok. És szerintem tudom is, hogy mivel kapcsolatos. A vámpírokról akarsz kérdezni, igaz?
- Igen. Most megnéztünk egy filmet, ami vámpíros volt, és tegnap pedig egy történtet mondtál el, ami jobban felkeltette az érdeklődésemet a vámpírok iránt.
- Rendben halljuk.
- Nos a filmben például az ezüsttől, a napfénytől, a tűztől és a vérfarkasoktól féltek a vámpírok. Bár én hallottam olyat is, hogy ha templomba bemennek, akkor elégnek stb. Azt nem tudod, hogy ezeket, hogy kapcsolták a vámpírokhoz?
- Némelyik igen egyszerű, de a legtöbbjét az emberek találták ki.
- Tudod mit, majd később nyaggatlak ezekkel, a kérdésekkel, most inkább beszéljünk másról.
- Mondani akartam, hogy holnapra anyuék meghívtak ebédre, hozzánk.
- Tényleg?
- Remélem, eljössz.
- Szívesen- kicsit elhalkultam, mert féltem.
- Mi a baj?
- Félek, hogy nem fognak majd kedvelni a szüleid, és az öcséd.
- Nyugi. Apuval már találkoztál, és szerinte nagyon aranyos vagy. Simon pedig csak egy évvel fiatalabb nálad, és szerintem neki is tetszeni fogsz. Anyu pedig nem fog megenni- a végét elnevette, mert kicsit furán néztem rá.
Adam hazavitt a kocsijával. Még mielőtt kiszálltam volna, elkapott és gyengéden megcsókolt.
- Na menj, hogy ki tudd magad aludni! Szép álmokat hercegnőm!- és nyomott még egy puszit a homlokomra.
- Neked is drága hercegem! Szia- én is adtam neki egy puszit, majd mentem is.
Tényleg fáradt voltam, mert elég lassan jutottam fel a legfelső emeleten lévő szobámba. Nem volt kedvem megnézni a e-mailjeimet ezért rögtön mentem is aludni.
Folyt. köv. a jövő héten! :-)
