13. fejezet
Nemsokára leszálltunk Londonban.
- Várj Adam! Felhívom aput.
- Ne Dian.
- Miért?
- Mert nem viszlek haza. Hozzánk viszlek.
Erre nem mondtam semmit, mert tudtam, náluk nagyobb biztonságban vagyok.
Elmentünk a közeli parkolóházba, ahol Adam hagyta a kék Lamborgini-ét.
- De attól még felhívhatóm aput, nem? Csak, hogy jól van e.
- Jó, de ne mondd meg, hogy itt vagyunk.
Megkerestem a telóm, és felhívtam aput.
- Szia apu!
- Szia Dian! Mi újság?
- Ááá semmi, csak két vámpír van a nyomomban, akik közül az egyik meg akar ölni- gondoltam magamban- Semmi, tegnap Adammel bementünk Münchenbe vásárolgatni, ma pedig túrázni megyünk a közeli hegyekbe- közben Adamre kacsintottam.
- Látom jól érzitek magatokat.
- Igen, kibékültünk. Mikor jössz vissza Neuschwanstein-be?
- Nem tudom, szerintem pár nap múlva. Ti mikor akartok hazajönni?
- Szerintem mi is egy pár napon belül. De majd szólok.
- Dian, van egy rossz hírem. Most akarod hallani, vagy ha hazaértél?
- Most- határozott voltam, de legbelül mégsem akartam hallani. Inkább most tudjam meg, mint később, mikor már boldogabb leszek.
- Nos… Antonio felmondott- hűű, legalább nem olyan rossz hír, de akkor is magamat hibáztatom. Nem kellett volna megengednem, hogy megcsókoljon.
- Tudom az én hibám, de…- Adamre néztem, és nem folytattam, mivel nem tudott arról, hogy Antonio megcsókolt- Mindegy, legalább életem végéig utálni fog?
- Nem tudom. De, ha visszajöttetek személyesen is beszélned kellene vele.
- Jó, majd megoldjuk. Bocsi apu, mennem kell. Szia.
- Szia Dian- tudtam, hogy apu is haragszik rám.
Letettem a telefont, majd durcásan bámultam kifelé az ablakon.
Látta rajtam Adam, hogy nem vagyok beszélgetős kedvemben ezért békén hagyott.
Direkt nem a házunk felé mentünk.
Mikor észre vettem, hogy nem a házuk felé megyünk, kérdőn néztem Adamre.
- Most mi van?- kicsit meglepődött.
- A házatokat már rég elhagytuk. Akkor mégis hova megyünk?
- Az igazi házunkba. Manchester melletti kisvárosba Wiganbe. A szüleim, és Simon is ott várnak ránk.
- Akkor miért nem repülővel mentünk Manchesterbe?
- Mert, lehet, hogy Paul és Jack ott várnak ránk. Nem biztos, hogy elbírnék egyszerre velük.
- Akkor alszok egy kicsit, míg odaérünk.
Elfordultam, majd aludtam egyet.
Nem álmodtam.
Arra ébredtem, hogy Adam az arcomat kezdte simogatni.
- Édesem, megérkeztünk- pfff jó sokat aludhattam.
Magamhoz tétem, kikászálódtam a kocsiból. Egy hatalmas ház, nem is inkább palota előtt találtam magam.
- Azta. Most már értem, miért szeretitek jobban.
- Hát igen. Na gyere-, megfogta a kezem, és a bejárat felé vezetett.
Mikor bementünk a házat nagyon is üresnek éreztem. Nem a bútorokra értettem. Nagyon sok szép régi bútor volt a házban. De senkit se láttam rajtam, meg Adamen kívül.
Mikor épp szóvá akartam tenni, fordultam Adam felé mikor hirtelen ott termett előttünk Michael. A szívbajt hozta rám.
- Bocs Dian. Nem akartalak megijeszteni.
- Semmi, jól vagyok- próbáltam mosolyogni.
Most már Annie, Simon is ott volt. Nem csodálkoztam a gyorsaságukon, mivel vámpírok.
- Ugye nem esett semmi bajotok?- láttam Annien, hogy komolyan aggódott mind a kettőnkért.
- Rossz hírem van. Miután felhívtál Adam, kicsi utána néztem a dolgoknak.
Ha Paul, és Jack még nem támadtak, akkor lehet, hogy elmennek megkeresni Dracula sírját. Életre keltik, és megkérik, hogy segítsen nekik legyőzni téged, minket. Ellene pedig nincs esélyünk.
- Honnan veszed, hogy…- de Adam nem tudta befejezni, mert mindenki rám nézett.
- Van egy ötletem. Ann és Simon itt marad Diannel, mi meg Adammel megkeressük Pault, Jacket, rosszabb esetben pedig Draculát is.
- Nem és nem! Nem hagyom itt Diant!- Adam kezdett egyre jobban ideges lenni.
- Nem Adam, Paul tudja, hogy nem hagynád el Diant- Michaelnek igaza volt.
- Adam, Michaelnek igaza van- én sem örültem neki, hogy nem lesz itt mellettem Adam, de jó ötletnek tűnt.
Adam rám nézett, aggódva, majd végül beadta a derekát.
- Jól van, de ezt miattad teszem. Na gyere, megmutatom a szobád- szó nélkül otthagytuk a többieket a nappaliban.
Felvezetett a lépcsőkön. Három emeletes volt a kastély, és a legfelső emeletre mentünk. Folyosó végén lévő ajtón mentünk be.
Gyönyörű volt a szoba. A fala rózsaszín, a bútorok is rózsaszínek, fehérek voltak, hasonlította saját szobámra.
- Remélem, teszik? Próbáltam úgy berendezni, hogy tetsszen.
- Egyszerűen imádom, és téged is- megöleltem, és adtam neki egy csókot- Hmm, elfelejtettük felhozni a csomagokat.
- Már rég fenn vannak- és igaza volt. Ott voltak a rózsaszín bőröndjeim az ágy mellett. De hogy kerültek ide? Nem kérdeztem meg, nem akartam elrontani a jó hangulatunkat.
De mégis ezt kellett tennem, egy fontosabb kérdéssel:
- Mikor indultok apuddal?
- Jó volna már holnap. Pont ezért töltjük együtt az estét.
- Akkor lenne még egy kérdésem. Miért nézett mindenki rám, miután kimondtad Dracula nevét? Dracula nem csak egy legenda?
- Nem- megfogta a kezem és az ágy felé húzott- Ha hallani fog rólad,biztos, hogy ő is meg akar majd szerezni magának- szuper még egy elmebeteg.
- De hogy-hogy nem tudjátok legyőzni?
- Hát… Sokan a vámpírok atyának, a legerősebb, legidősebb vámpírnak tartják. Olyan technikákat, trükköket ismer, amiket mi sajnos nem.
- Bárcsak nem kellene elmenned!- átöleltem, és az ölébe ültem.
- Tudod mit, nézzünk DVD-t.
- Mit nézzünk?
- Te mit akarsz?
- Mindegy.
- Olyan film nincs is. Na jó ez vicc volt. Mit szólsz a Kör 2-höz?
- Csak akkor, ha itt az öledben ülve nézhetem.
Adam elindította a filmet, majd gyorsan visszaültem az ölébe.
A filmből nem láttam valami sokat. Vagy egy ijesztő jelenet volt, vagy Adammel csókolóztunk. A film végére nem sok ruha maradt rajtunk. De nem mentünk tovább, mert tudtuk, még nem lehet.
- Bocs Dian, de jobb lesz, ha megyek- Adam felkelt és indult volna, de én visszahúztam.
- Légyszi maradj még- megpróbáltam szomorú arcot vágni, hátha akkor itt marad még.
- Ok.
Még beszélgettünk, viccelődtünk egy ideig, de aztán elaludtam Adam mellkasán.
14. fejezet
Reggel egyedül ébredtem. Gyors lezuhanyoztam, felöltöztem, és elindultam lefelé.
Beszélgetést hallottam a konyhából ezért elindultam oda. Mikor beléptem csak Anniet, és Simont láttam.
- Jó reggelt!
- Neked is Dian!- Annie épp reggelit készített.
- Adam merre van?- reménykedtem, hogy még nem mentek el.
- Már elmentek. Adamnek nem volt szíve felébreszteni. Gyere, kész a reggeli.
- Köszi- leültem Simon mellé, közben egy könnycsepp futott le az arcomon.
- Nyugi, vigyáznak magukra- és Ann átölelt- Mit csináljunk ma?- de ezt inkább tőlem kérdezte, és nem Simontól.
- Hát igazság szerint szeretnék megtanulni valamit.
- Mi lenne az?
- Főzni szeretnék. Otthon van saját szakácsunk, és időm sem volt még megtanulni.
- Most van. Mit szeretnél főzni?
- Nem tudom. Mit javasolsz?
- Úgy tudom, hogy szereted az olasz konyhát, és vegetáriánus is vagy. Akkor mit szólnál a caprese tésztasalátához? Csak sajt és zöldségek kellenek hozzá. Plusz még muffint is sütünk. Ok?
- Persze, jó lesz.
Befejeztük a reggelit, és már neki is látunk az ebéd megfőzéséhez.
Először a tésztasalátát készítettük el, majd a csokis muffint. Ahhoz képest, hogy először készítettem normális, és ehető ételt, nagyon jó lett.
- Köszi Ann, hogy segítettél.
- Nincs mit. Mit szólnál, ha Simon elvinne, hogy megismerd a környéket?
- Jó, de egy kicsit később, mert olyan jól laktam, hogy moccanni sem bírok.
- Akkor majd én elmosogatok- már fel is állt Simon,és elvette a tányéromat.
- Köszi, felmegyek, és olvasgatok egy kicsit.
Felmentem a szobámban, majd megkerestem azt a könyvet, amit még Cambridgben vettem. A vámpíros könyvemet.
Csak nézegettem a könyvet, mivel ami fontos, azokat már tudom a vámpírokról.
Egyszer csak hirtelen megcsörrent a telóm. Na ki volt az? Hát persze, hogy Adam.
- Szia!
- Dian! Baj van! Apu valójában Dracula volt, vagyis az ő alakját vette fel.
- Mi? Akkor…
- Veszélyben vagy!- ettől úgy megijedtem, remegni kezdett a kezem.
- Mit csináljak?
- Ha anyu se anyu, és Simon se Simon, hanem Jack és Paul, akkor próbálj meg úgy tenni, mintha, nem tudnád, hogy ők azok. Így időt nyersz, míg odaérek. Sietni fogok.
- De legalább Draculával végeztél- hülye kérdés volt.
- Nem, de az még rosszabb, hogy hozzád tart.
- Mi? És ha hamarabb ideér, mint te?
- Nyugi, amúgy most hol vagy?
- A szobámban.
- Nem tudsz mást tenni, csak tégy úgy mintha nem mondtam volna neked semmit.
Ekkor Simon lépett be az ajtón.
- Mehetünk, Dian?
- Persze Simon, egy perc és megyek. Puszi Lizi. Most mennem kell, majd még beszélünk-, csak azért mondtam Lizit, hogy állítólagos Simon ne gyanakodjon,
- Szia, Dian, és vigyázz magadra, próbálj ne gondolni arra, amit mondtam. Tudom, hogy nehéz lesz.
Letettem, majd Simon felé fordultam.
- Hova megyünk pontosan?
- A közeli erdőbe, és környékére.
- Ok, akkor átöltözök, és mehetünk is.
Az erdőbe mégse mehetek rövidnadrágban, topban, és papucsban.
Végül egy farmert, toppot, edzőcipőt, és egy farmerdzsekit vettem fel.
Bár kicsit féltem, miért épp az erdőbe megyünk?
- Simon! Mehetünk.
Már ott várt az ajtóban, kezében zseblámpával.
- Szia Ann! Elmentünk.
- Legyetek óvatosak!- ezt már a konyhából kiabálta ki.
Angliában szinte majdnem minden nap esik az eső, és borult az ég. Nem csoda, hogy már délután négykor sötétedni kezd. Nagyon ideges lettem. Hogy oldjam a félelmemet, beszélgetni kezdtem Simonnal, és próbáltam nem arra gondolni, hogy talán Paullal sétálgatok egyedül.
- Simon, ugye te is a Cambridge Gimnáziumba jársz?
- Igen. Cambridge egyik legjobb gimnáziuma- remélem igazat, mond, és nem csak kitalálta.
Egyre jobban sötétedett, Simon bekapcsolta a zseblámpát. Féltem, már reszkettem idegességemben.
- Meddig megyünk még?- nem vagyok nyafis, de ezt muszáj volt.
- Miért? Fáradt vagy?
- Nem csak, már nagyon sötét van. Mi az ott a földön?- valamit megpillantottam az előttünk lévő levélkupacon.
Odamentem, leguggoltam, és a kezembe vettem. Csak egy pénzérme volt. Nem nagy szám.
Felálltam, hogy megmutassam Simonnak, de nem láttam sehol. A zseblámpa a földön volt, de Simon eltűnt.
Most a szívem ezerrel kezdett el verni. Miért nem maradtam inkább a házban? Bárcsak Adam itt lenne most velem!
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Simon karjai a derekam köré fonódnak, magához húz, és a nyakamat csókolgatja.
- Simon tudod én…- megfordultam, és nem hittem a szememnek. Paul volt az- de hiszen…
- Tudod Dian, a vámpírok tudnak alakot változtatni. És hát, elhitted, hogy Simon vagyok.
- De akkor hol van az igazi Simon?- ez tényleg érdekelt. Remélem nem esett semmi baja.
- Otthon van, Cambridgben, biztonságban. Még egy darabig- közben hátráltam, de Paul jött utánam.
Mentem egy ideig hátra, de nem vettem észre a mögöttem lévő fatörzset, átestem rajta és a földre huppantam. Próbáltam felállni. Paul már csak két méterre volt tőlem.
Hátráltam volna tovább, de valaki, ismeretlen felkapott. Karjai úgy szorítottak, alig kaptam levegőt.
- Engedj el!- kiabáltam, kapálództam, de nem engedett.
Most már Paul is kezdett mérges lenni:
- Engedd el Dracula!
- Nem Paul! Ő az enyém! Olyan gyönyörű, és biztos ízletes is.
Innentől már nem hallottam a beszélgetést, mert alig kaptam levegőt, és elvesztettem az eszméletemet.
15. fejezet
Egy ismeretlen, de klassz helyen ébredtem. Körülnéztem a hatalmas szobában, de nem láttam senkit. Csak egy helyen lehetek. Dracula egyik kastélyában.
Felkeltem, elindultam egy kicsit körülnézni. Tudom, nem kellett volna, de kíváncsi voltam.
Közben gondolkoztam, hogy is szökhetnék meg innen. Elbújok, majd, ha felhagyott a keresésemmel, akkor valahogy elszökök innen. Nem tudtam hova bújjak.
Már szinte bejártam az egész kastélyt, búvóhely után kutatva, mikor hátulról, megérzésem szerint Dracula felkapott. Nem unja még? Mert én nagyon.
- Dracula engedj már el!- persze mindhiába.
Szó nélkül bevitt a feltételezésem szerint a dolgozószobájába, majd lerakott egy kanapéra. Elment bezárni az ajtót, addig én az erkélyajtóhoz rohantam, próbáltam kinyitni. Természetesen zárva volt. Azért rángattam, hátha mégis kinyílik.
- Én a helyedben nem tenném- két pohár és egy üveg volt a kezében. Most vettem csak észre milyen jóképű. Nem lehetett harmincnál idősebb, és egyáltalán nem hasonlított a Bram Stoker által írt könyvben szereplő Draculára- A denevéreim hamar rád találnának, és hát valljuk be, nem olyan kíméletesek.
- Mintha te az lennél!- ezt halkan mondtam, mégis biztos voltam benne, hogy Dracula hallotta.
- Paulnak igaza volt- ott termett mellettem, megfogta a kezem, majd „odarángatott” a kanapéhoz- Remélem, szereted a bort.
- Nos, én nem szoktam alkoholt inni. És mi történt Paullal?
- Paul? Hmm, azt hiszem már nincs az élők sorában.
- Tessék?
- Veszélyes volt rád nézve.
- Mintha te nem lennél az.
- Ez is igaz. Remélem nem haragszol meg, ha megkóstollak?- nem várt válaszra, a csuklómért nyúlt, és beleharapott.
Nem éreztem, mikor beleharapott, de minél több vért ivott, annál jobban gyengülni kezdtem. Már-már az ájulás szélén voltam, mikor elengedett, és bekötötte a vérző csuklóm.
- Pont ezért kellett volna bort innod- na ezt úgy mondta, mintha én lettem volna a hibás. Nem is kapott engedélyt, hogy megharaphasson.
Mikor már kezdtem újra észhez térni, ittam fél pohár vörösbort.
- Fúj! Csak aztán rá ne szokjak. Amúgy hol vagyunk?
- Skóciában. Mivel a romániai kastélyom már múzeum, ezért most itt fogok tartózkodni egy ideig.
Remélem, Adam minél hamarabb ideér, és megment.
- Amúgy- Dracula még mindig a kezemmel volt elfoglalva- este lesz itt a kastélyban egy bál, a feltámadásom tiszteletére. Azt szeretném, ha a partnerem lennél.
- Meghiszem azt-és kirántottam a kezem, a kezéből.
- Te aztán tényleg makacs vagy!
- Miért, mégis milyen válaszra vártál? Azok után, amit tettél.
- Mindegy, mert úgyis eljössz velem a bálba- kérdőn néztem rá- Ha a szép szó használ, akkor bekeményítek.
- Mi? Pontosan mire gondolsz?
- Az legyen az én titkom- mégis mivel tudna megzsarolni? Úgyis meg akar majd ölni, nem?
Nem tudom, mit tegyek. Ha elmegyek vele a bálba, tuti, hogy nem fog elengedni egy másodpercre se. Vagy lehet, hogy mindenki szeme láttára akar majd megölni.
- Dian- a hangja gyengéd volt. A kezem után nyúlt, majd a szemembe nézett- Ha meg akartalak volna ölni, akkor már megtettem volna- a tekintetével megbabonázott. A gyönyörű szép barna szemeivel. Jesszus! Nem szabadna ilyenekre gondolnom! Csak azért mondja ezeket, hogy elmenjek vele!
De valahogy mégis úgy tűnik, mintha igazat mondana- Csak szeretném jóvátenni a dolgokat.
Mit mondjak? Ha most is elutasítom, akkor tuti, hogy begurul, és ki tudja mi lesz itt.
- Ok. Elmegyek veled.
- Akkor jobb lesz, ha elmész készülődni, nincs sok időd. Majd Marie segít- épp álltam volna fel, mikor egy szellem jelent meg előttünk. Ha Dracula nem állt volna közvetlen mellettem, akkor elvágódtam volna.
- Csak azt ne mond, hogy sosem láttál még szellemeket.
- Pedig így van. Inkább megoldom egyedül az öltözködést.
- A fűzővel is boldogulsz?
- Minek az?
Erre Dracula olyan mérgesen nézett rám, hogy nem vitatkoztam.
- Marie, menjünk.
Dracula nem is annyira gonosz, mint ahogy gondoltam. Csak nagyon akaratos. De akkor is meg fogok szökni tőle, ha esélyem lesz rá.
Marievel visszamentünk a szobába, ahol ébredtem. És Marie sem volt olyan ijesztő, mint ahogy elsőre látszik.
Találtunk három gyönyörű ruhát, ami pont jó volt rám.
- Melyiket választja kisasszony?
Az első ruha fehér volt. Leginkább csipkék díszítették, és jobban hasonlított egy menyasszonyi ruhára, mint egy báli ruhára. Úgyhogy ezt biztos nem fogom felvenni.
A második világoskék színű volt. A felsőrészét gyöngyök, a szoknyáját csipkék díszítették. Ez nagyon is szép volt, de még gondolkodtam rajta.
A harmadik halvány korallrózsaszín volt. Csak a felsőrésze volt díszes. Ezt igazgyöngyök díszítették. Mivel rózsaszínmániás vagyok, ezért ezt választottam.
Találtunk a ruhához megfelelő cipőt, és egy nyakláncot is.
A hajamat Mariere bíztam, és nem bántam meg, nagyon klassz kontyot készített.
A fűzőben majd megfulladtam, de a ruha nagyon jól állt rajtam.
Amíg Draculára vártam, kimentem az erkélyre. Nem a kilátásban csodálkoztam, mint ahogyan mindig is teszem, hanem Adamre gondoltam. Remélem, jól van, és nem esett semmi baja. Nagyon hiányzott, elkapott a sírás.
- Jól vagy?- kérdezte mögöttem Dracula.
Megtöröltem a szemem, és felé fordultam:
- Persze, csak valami belement a szemembe.
- Megnézhetem?- tudtam, most lebukok, mivel nem ment semmi a szemembe.
Egyre közelebb jött hozzám. Mikor már ott állt előttem, közelebb hajolt az arcomhoz. Közben csak is a szemembe nézett, de nem mondott semmit.
Szinte már összeért az arcunk, majd végül megcsókolt. Nem volt erőm ellökni magamtól. A karjait a derekam köré fonta, és nem akart elengedni. Próbáltam ellenkezni több-kevesebb sikerrel.
Végül nagy nehezen elengedett.
- Szerintem menjünk, ne várassuk a vendégeidet.
Szó nélkül kézen fogva vezetett egészen a nagyterem lépcsőjének tetejéig.
Itt megvárta, míg minden szempár ránk figyel. Ettől nem voltam ideges, mivel énekesnő akarok lenni. De attól igen, hogy szinte egy normális embert sem láttam a teremben rajtam kívül.
Elindultunk a lépcsőn lefelé, bár a ruhában majdnem felbuktam.
Dracula nem törődött senkivel, bementünk a tömegbe.
Csak keringőztünk. Még jó, hogy tanultam keringőzni, különben szépen beégtem volna. Egy jó pár keringő után végre elengedett Dracula inni valamit. Mikor odaértem az italos pulthoz, észrevettem, hogy nincs más csak alkohol, és többségben a vörösbor van. Szuper akkor, elmegyek a konyhára, és iszok egy kis vizet. Nem szólok Draculának, ha akar akkor, majd utánam jön. Meg fogom tudni magyarázni neki, miért is tűntem el.
Indultam volna, de nem hittem a szememnek. Az erkélyen Adam állt, öltönyben.
Elindultam, de egy örökkévalóságnak tűnt, míg odaértem.
- Te, hogy kerülsz ide?- úgy megöleltem, alig jutott szóhoz.
- Részben ez az én bálom is.
- Mi? Ezt nem értem. Az, hogy lehet, ha…- Adam nem engedett szóhoz jutni.
Szorosan magához húzott, majd megcsókolt. Mennyire hiányoltam már. De muszáj volt közbevágnom. Látszólag Adamnek ez nem tetszett.
- Mégis hogy érted? Hogy lehet részben a te bálod is?
- Draculával együtt szerveztük. Jó barátom.
- Akkor miért mondtad, hogy gonosz, meg hogy legyőzhetetlen, stb.
- Dian, az egész a terv része volt.
- Mi?
- A szerepjáték, hogy végezni tudjunk Paullal, és Jackkel. Bár Jackkel nem sikerült.
- Hát ez szuper.
- Úgy volt, hogy Dracula elmesél neked mindent, de látom nem tette- közben megmutattam neki a csuklóm.
- Igen, elfelejtette elmesélni. Nem csodálom, mivel csakis velem volt elfoglalva. Fogadjunk, hogy a csók nem volt a tervben, igaz?
- Mi, milyen csók? Mindent megterveztünk, kivéve a csókot- túl dühös voltam Adamre, amiért hazudott nekem, ezért adtam neki egy jókora pofont- Ezt megérdemeltem- mondta nevetve.
- Hát még hogy! Én most elindultam haza- nagy buzgón elindultam, bár nem haladtam túl gyorsan a fűző, és a nagy szoknya miatt.
Hallottam, hogy Adam rohan utánam. Megfogja a kezem, de én elrántom. Majd elkapott, és nem engedett.
- Kérlek, maradj még!
- Mégis miért? Hogy tovább hazudozhass? Én adtam még egy esélyt, de azt is eljátszottad! És ha kérhetném, engedj el!
- Dian, szeretlek. Csak azért tettem mindent, mert meg akartalak védeni.
- Bevonhattál volna engem is!
- Te is tudod, hogy Paul gondolatolvasó volt- ez igaz volt. Most már nem voltam annyira mérges.
- Igazad van. Teljesen elfelejtettem. Sajnálom- megöleltem, miközben egy könnycsepp folyt le az arcomon.
- Nem, neked kellene megbocsátanod.
- Igazad van- elengedtem, és a szemembe nézett.
- Akkor?- én elmosolyodtam, gondoltam egyet.
- Ahhoz el kell kapnod?- futásnak eredtem, már amennyire a ruha engedte.
Adamnek tetszett az ötletem. Gyorsan futott is utánam. Adam két másodperc alatt elkapott volna, de nem tette. Olyanok voltunk, mint az óvodások.
Hülyét csináltunk magunkból, a teremben mindenki minket nézett, beleértve Draculát is.
Tíz perc rohangálás után, kirohantam az erkélyre, de itt már Adam elkapott.
- Nos, akkor végre megbocsátasz?
- Hmm. Várj! Ezt meg kell gondolnom!- de ekkor a kastély melletti tóból egy szörny dugta ki a fejét. Elég közel hozzánk.
Már sikítani akartam, mikor Adam megszólalt:
- Nyugi. Nem fog bántani. Csak arra vár, hogy végre megbocsáss nekem.
- Ok. Megbocsátok- letett és megcsókolt.
- Amúgy Nessi-nek hívják.
- Csak nem az a Nessi, a Loch Nessi szörny?
- De bizony. Menjünk, vagy maradjunk?
- Maradjunk. Ha már a te bálod.
- És amúgy jól vagy?
- Ezt miért kérdezed?
- Csak, mert nagyon gyorsan ver a szíved.
- Adam, az előbb rohantam, és meg is ijedtem Nessi-től.
- Menjünk táncolni, mivel velem ma még nem is táncoltál. Szia Nessi.
Kezén fogva visszavezetett a táncparkettre.
Adam sokkal jobban keringőzött nálam.
- Hol tanultál meg keringőzni?
- Ötszáz év alatt sok mindent meg lehet tanulni, csaknem tökéletesen- még jó, hogy ő vezetett, mert már kezdtem fáradni, és biztos neki mentem volna a mellettünk táncoló párosoknak- Látom fáradt vagy. Gyere. Bemutatlak néhány ismerősömnek.
Találkoztam rengeteg természetfeletti lénnyel. Szellemek, és vámpírok is voltak nagy számmal. Tőlük nem nagyon kaptam frászt. Találkoztam Frankeinsteinnel, múmiákkal, zombikkal, boszorkányokkal, varázslókkal, varázslényekkel, mutánsokkal. Bár a földönkívülektől kicsit megijedtem.
- Neked aztán sok barátod van. Van még akinek nem mutattál be?
- Igen. Rengetegen. Látom, már unod.
- Remélem, nem halálos bűn.
- Sosem lehet tudni- sejtelmes mosolyát rámvillantotta, és elkezdett csikizni.
- Á! Adam! Hagyd abba!- már sírtam a nevetéstől.
- Adam, nekem jobb ötletem van- már nem ijedtem meg Draculától- az est zárásaként, játszunk egy bújócskát a kertben.
- Nekem tetszik. Dian?
- Mi azhogy!
- Kedves vendégeink! Most kezdetét veszi a kerti bújócska.
Mikor kiértem a kertbe, meglepődve láttam, hogy egy hatalmas labirintus előtt állok. Akkor itt bújok el. Legalább Adam nem fog azonnal rámtalálni. A labirintusban sötét volt, csak itt-ott világított halványan egy lámpás. Nagy nehezen jól elbújtam. Fáradt voltam, mivel egy ilyen nagy ruhában nem könnyű futni. Csak a saját szapora légzésemet hallottam.
Egyszer csak úgy húszméternyire tőlem zajt hallottam. Adam nem lehetett, kizárt dolog, hogy ilyen gyorsan megtaláljon. Akkor biztos egy másik lány aki, ugyancsak a labirintus választotta búvóhelynek.
- Ki az?- ahhoz, hogy véglegesen is megnyugodjak, muszáj volt megkérdeznem.
- Csak én- a hangja nagyon ismerős volt, de nem ugrott be kié.
Pár másodperc múlva kilépett a fényre, és megláttam az arcát. Nem hittem a szememnek. Jack volt az.
- Mégis, hogy kerülsz ide?- azt tudtam, hogy Adamék nem tudtak végezni vele.
- Dian, még meg sem háláltad, hogy segítettem főzni tanulni- és ekkor leesett, ha Simon Paul volt, akkor Ann csakis Jack lehetett- Igen, az én voltam. Plusz még az öcsém halálát is meg kell bosszulnom valahogy, nem gondolod?
- Várj! Paul az öcséd volt?- már csak pár lépés volt köztünk. Alig bírtam hátrálni, a ruhám beakadt valamibe. Rángattam, de hiába.
- Igen, de azért mégis csak kár lenne, ezért a szép ruháért- elkapta azt a kezem, amivel a ruhámat rángattam- Remélem Adam nincs a közelben. Akkor véghez tudom vinni a tervemet- nem kérdeztem, mert tudom, hogy mi volt az. Engem akar. Mint minden vámpír.
Közelebb húzott magához, a nyakamba készült beleharapni.
- Ha nem kiabálsz, akkor, nem fog fájni.
- És ezt most el is higgyem?- már reszkettem.
- Mindjárt megtudod- de ekkor Adam és Dracula fordult be a sarkon.
- Jack, engedd el!- parancsolt rá az én vámpírom.
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy parancsolgass!- Adam megindult felénk, de Jack habozás nélkül a nyakamba harapott.
Nem fájt annyira, mint amire számítottam, de nem volt épp kellemes sem. Egy ideig bírtam, amíg Adam le nem szedte rólam Jacket. Aztán Adam aggódó hangja is elhalkult.
