Tímár Dóra:
A boldogság küszöbén
4. fejezet
Aznap este rémes álmom volt. Egy sikátorban sétáltam, amikor az egyik sarkon befordultam. Egy srácot láttam, aki egy lány vérét szívta ki. Majdnem felsikoltottam, de tudtam, akkor biztos észrevenne. Nem sikítottam, de így is észrevett a srác, aki mellesleg nagyon jól nézett ki.
Rohanni kezdtem, de ő futott utánam. Nemsokára egy zsákutcába futottam.
Csapdába estem, mert a vámpírsrác utolért. A falhoz simultam, mozdulatlanul, de így is észrevett. A vérnyomásom az egekbe szökött, mikor közeledni kezdett felém. Most sikítani próbáltam, de nem volt hangom. A menekülési esélyeim egyenlők voltak a nullával. A vámpír már egy lépésnyire állt tőlem, de ezt is gyorsan megtette, és már közvetlen előttem állt. Megfogta a nyakam, közelebb hajolt hozzám. De még mielőtt belém harapott volna, felébredtem. Hajnali kettő volt ezért megpróbáltam visszaaludni.
Reggel kipihenten és frissen keltem fel. Elmentem zuhanyozni, mert este annyira fáradt, és álmos voltam, hogy kihagytam. Volt még egy csomó időm, míg Adam jön, ezért nem kapkodtam el semmit.
Lementem a lépcsőn egyenesen apu dolgozószobájába.
- Szia apu!
- Dian! Ilyen korán felébredtél?
- Igen, rosszat álmodtam, de az mindegy. Csak eszembe jutott, hogy szombaton lesz Adam szülinapi bulija, és, hogy későn érek majd haza.
- Ok. Végülis elég idős vagy már, hogy eldönts, mikor jössz haza.
- Köszi, na megyek reggelizni- nem bírtam már, mert fenséges illatok szálltak a konyhából. Biztos Raymond készített reggelit.
Bementem a nagy konyhába, ahol tényleg Raymond sürgött-forgott.
- Szia Dian! Angolos reggelit készítetem, vegetáriánus módra.
- Szia, és köszi. Isteni illata van- és tényleg. Éreztem a rántotta, és a többi étel mennyei illatát- Remélem, még nem kezdtél hozzá az ebédhez, mert ma Adaméknél ebédelek.
- Nem, de akkor nem is fogok. Legalább lesz egy kis szabadidőm.
Megettem az isteni reggelit, majd segítettem Raymondnak elmosogatni, és rendet rakni. Így még több szabadideje maradt.
Mielőtt még elkezdtem volna készülődni az ebédhez, megnéztem az e-mailjeimet.
Kaptam egy e-mailt Lizitől, amit gyorsan megnéztem. Leírta, hogy augusztus elején jön és a suli kezdéséig marad. Persze, hogy nem hagyta ki azt a kérdést, hogy milyen volt az előző esti mozi Adammal.
Megírtam neki, hogy nagyon jó, és, hogy ma ebédre megyek Adamékhez. Rákérdeztem, hogy ő hogyan áll a srácokkal, amire kíváncsian várom a választ.
Elkezdtem készülődni, mert bármelyik percben jöhet Adam. De nem tudtam, mit vegyek fel. Elmentem megkeresni Antoniot, hátha tud segíteni. Nemsokára rátaláltam, épp a konyhában olvasgatott.
- Szia! Ráérsz egy kicsit?
- Szia! Neked mindig. Mi a baj?
- Adamékhez megyek ebédre, és nem tudom mit vegyek fel. Tudsz segíteni?
- Persze. Akkor mennyünk, hogy időben kész legyél!
Antonioval végül egy nagyon klassz szettet raktunk össze, amely megfelelő volt az alkalomhoz, és az én stílusomban válogattuk össze a ruhákat. Egy csőfarmert vettem fel pasztellrózsaszín toppal, magassarkú szandállal és egy fehér kistáskával.
- Köszi!- megöleltem Antoniot, majd hallottuk, hogy valaki csönget.
Nem volt nehéz kitalálni ki volt az.
- Szia!- boldogan nyitottam ajtót Adamnek. Nem vártam meg, hogy köszönjön, felkaptam a táskám és már mentem is.
- Szia! Sietünk valahova?- hát igen elég gyors vagyok, de ez van.
- Nem tudom, hogy mennyire sietünk, de nem szeretek elkésni.
- Akkor mehetünk is- kinyitotta a kocsija ajtaját, beszálltam, de még mielőtt elindultunk volna Adam megszólalt- Mi a baj?
- Semmi. Miért? Mi lenne?- próbáltam boldognak látszani, bár a rossz álmom ezt nem tette lehetővé..
- Nem tudom, de látom, hogy baj van.
- Semmi, csak rosszat álmodtam, és még mindig azon rágódok.
- Remélem nem a film miatt.
- De. Nem lényeges. Csak egy álom. Most már mehetünk?
- Persze- beindította a motort és már mentünk is.
Elhagytuk a várost, beértünk egy erdőbe, ami nagyon mesés volt.
- Nem a városban laktok?
- De. A ’külvárosba’. Az én ötletem volt, hogy az erdő közelébe költözzünk, még anno.
- Nem félelmetes időnként? Ki tudja miféle állatok laknak itt?
- Már hozzászoktam. És egyébként éjszaka a legszebb az erdő. Már tucatszor voltunk a családdal éjszakai túrán. Most már majd te is jöhetsz.
- Szuper- ezért az ötletért nem rajongtam különösebben. Bár mondjuk én inkább féltem.
Amint visszatértem a gondolataimból, már meg is érkeztünk. A ház nagy volt, egy kastélyra emlékeztetett, amit még Romániában láttam.
- Nagyon klassz! Ti tényleg itt laktok?
- Csak négy éve. Inkább menjünk be, már biztos várnak ránk.
Bementünk a házba és pozitívan csalódtam. A kb. kétszáz éves kastély belülről modern volt. Mintha egy szállodába léptem volna be. A kőpadló helyett parketta volt, a bútorok is mostaniak voltak.
Michael, Simon és Anne már vártak minket. Eddig még csak Michaellel találkoztam apu partiján. Ugyanúgy nézett ki mint a partin. Magas, szőkésbarna haja olyasmi volt, mint Adamnek. Simon hasonlított Adamre csak sokkal alacsonyabb volt nála, és nagyon szeplős. Anne magasabb volt nálam hosszú barna haja, hullámosan omlott a vállára.
- Szia Dian! Örülünk, hogy elfogadtad a meghívást.
- Sziasztok! Én köszönöm a meghívást.
- Húú…- kezdte Simon- Te aztán tényleg szép vagy. Adam sokat mesél ám rólad.
- Simon!- mordult rá öccsére Adam.
- Most mi van? Csak az igazat mondtam- végül a fiúk közé Annie csapott.
- Jól van fiúk, majd később megbeszélitek, most pedig nyomás enni!
Mind elmentünk ebédelni. Annie igazán jó ebédet készített. Brokkoli-krémleves, spárgás fritatta volt az ebéd, a desszert a kedvencem volt, csokis muffin. Biztos Adam szólt Annenek, hogy vegetáriánus vagyok.
Mert tudtommal rajta kívül kevesen tudják. Ebéd közben a fiúk is kezdték elfelejteni, hogy az imént veszekedtek.
Ebéd után még beszélgettünk, majd olyan fél három körül Adam hazavitt.
- Nagyon rendesek voltak a szüleid, és Simon is- jelentettem ki jókedvűen.
- És még te féltél? Végül is én vesztem össze Simonnal.
- Jaj, csak kedves akart lenni, én nem haragszom rá, neked sem kellene- igazam volt, végül is miattam vesztek össze- Na de hagyjuk ezt! Menjünk ki a hintaágyra, és ott beszélgessünk.
Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a kertünkbe. A kedvenc rózsabokrom is ott virágzott még a hintaágy mellett.
- Mit csinálsz holnap?- éreztem Adam hangján, hogy holnap is találkozni akar velem.
- A leendő osztálytársaimmal fogok találkozni. Miért terveztél valamit?
- Nem csak tudni akartam, mert a végén megint én foglak felébreszteni.
- Szombaton ébreszthetsz, mert a szülinapodon nem leszek rád mérges.
- Azért se fogom kihagyni- a nevetéstől majd kiestünk a hintaágyból.
Beszélgettünk úgy este nyolcig, mert apu kijött, hogy mennyünk be, mert még a végén megfázunk. Már majdnem tizennyolc éves vagyok, de még apu dönti el helyettem, mikor hova mennyek. Sokszor belegondoltam, hogy ezt csak azért teszi, mert nem akar engem is elveszíteni, ezért sohasem szoktam neki visszaszólni.
Miután Adam elment felmentem a szobámba. Gondolkoztam vajon mit is csináljak. Netezni nem volt kedvem, nem voltam éhes ezért nem vacsiztam. Végül arra jutottam, hogy az újonnan vett vámpíros könyvemet elkezdem olvasni.
A textil bekötésű könyvet levettem a polcról, leültem a kényelmes fotelembe és elkezdtem olvasni. Amikor az előlaphoz értem nagyon meglepődtem. Ezt a könyvet 1810-ben adták ki. Félek, nem véletlen került ez a könyv hozzám, de vajon milyen okból? Próbáltam nem ezzel törődni, és tovább lapoztam.
Sokmindent megtudtam a vámpírokról. Például, hogy legjobban a tűztől félnek. Az ezüsttől nem minden vámpír fél, csak az amelyik allergiás rá. Végre valami újdonság, de honnan tudjam, hogy melyik allergiás rá?
Vámpírrá csak az válhat, akiből a vámpírok többször is lakmároztak. Remélem én az elsőig, se jutok el.
Sokáig olvasgattam, végül a fotelemben aludtam el.
Reggel Antonio keltett fel.
- Dian, már fél kilenc van! El fogsz késni a találkozóról!
- Kelek már. Biztos lemerült a telóm azért nem ébresztett.
- Te meg mit olvastál?- kivette az ölemből a szép textil bekötésű vámpíros könyvet.
- Csak egy antikváriumban találtam, gondoltam érdekes lehet-reméltem, hogy elhiszi, bár nem szerettem hazudni senkinek, de biztos voltam benne, hogy apunak tuti elmondja.
- Még a végén vámpír mániás leszel- ezt, már higgadtan mondta, és egy puszit nyomott a homlokomra.
- Légyszi ne mondd el apunak, nem akarom, hogy emiatt is aggódjon!
- Ok, de ne olvasd többet ezt a könyvet- bólintottam neki, mivel este majdnem az egészet elolvastam. A maradék meg nem lehet annyira fontos- Most pedig menj öltözni, mert elkésel.
Gyorsan felöltöztem, majd lerohantam reggelizni. Féltem, hogy Antonio elmondta apunak mit is olvasok, de láttam apu arcán, hogy boldog. Biztos az egyik ügyfelével beszélt az előbb.
- Szia! Látom, jó kedved van- és leültem apu mellé az asztalhoz.
- Szia, Dian! Igen az egyik ügyfelemmel sikerült megegyezni. És jól aludtál?- a kérdés hallatán kővé dermedtem.
- Persze. Csak későn aludtam el és még fáradt vagyok. De sietnem kell, mert elkésem a találkát az új osztálytáraimmal- hát igen, Adam segítségével a neten felvettem velük a kapcsolatot, hogy még suli előtt megismerjem őket.
Apuval beszélgettünk még egy sort, megreggeliztem és már indultam is.
Csak pár osztálytársam jött el, de több mint a semmi. Megismerkedtem mindenkivel. Cara lett a legjobb barátnőm, nagyon jó fej, és még humoros is. Szinte olyanok voltunk mint az ikrek, tehát nem volt kérdés, hogy barátok leszünk e. Megismertem Jasont aki Carla expasija. Nem voltak haragban, végtére is barátok maradtak. Ő is jó fej volt, és még jól is nézett ki. Katrine és Stella Carla barátnői, velük is megtaláltam az összhangot, és nagyon jóba lettünk. Estig együtt jártuk a várost. Shoppingoltunk, kocsikáztunk, és sokat pletyiztünk. Ezt Jason nem sokáig bírta, ezért hamarabb elment. Utána én mentem el, mert holnap szombat, Adam szülinapja és egész este a partiján akarok majd maradni.
5. fejezet
Mikor hazaértem gyorsan megnéztem az e-mailjeimet. Nem nagy meglepetésemre Lizi, és Adam is írt.
Lizi megírta, hogy nincs barátja sajnálatos módon. Vigasztalásképpen azt írtam neki, hogy itt biztos fog találni magának egy normális fiút.
Adam csak annyit írt, hogy hiányzok neki, és hogy holnap este nyolcra jön értem.
Megírtam a válaszokat, és megnéztem a neten, hogy mire jutottak a nyomozok a skót gyilkossággal. Sajnos nem jutottak még semmire, csak azt tudták kideríteni, hogy nem a férfi kutyája tépte szét. Most már tényleg elkezdtem parázni. Csak arra vártam, hogy holnap legyen, és, hogy találkozhassak Adammel.
Másnap reggel nem keltem korán, mert ki akartam pihenni magam. Furcsálltam, hogy Adam nem hívott, de már fél tizenegy volt.
Pont mikor indultam volna le, csörgött a mobilom. Kivételesen nem rosszkedvűen szóltam a telefonba.
- Szia! Boldog szülinapot!
- Szia! Köszi! Te már fenn vagy?
- Igen, és csalódtam, mert nem te ébresztettél fel- ezt nem komolyan mondtam.
- Nem akartalak, mert akkor este fáradt leszel.
- Annyira cuki vagy! És remélem arra is gondoltál, hogy este ne részegen hozz haza?- ezt persze nevetve kérdeztem, nehogy megsértsem.
Nem tudott válaszolni a nevetéstől, feltételezem, hogy elpirult, amikor azt mondtam neki, hogy cuki.
- Sorry, mennem kell, este még folytatjuk. Szia!
- Szia! És remélem te leszel a legszebb a partin- és mit fog majd akkor mondani amikor meglát.
- Hát az se rajtam múlik- letettem, majd lementem a kertbe segíteni Antonionak.
Azon kívül, hogy komornyik volt, néha a kertben is dolgozott. Sokszor segítettem neki, de most kicsit féltem, hogy másként fog rám nézni azok után, hogy megtalálta a vámpíros könyvem.
A munka nagy részét csendben tettük meg, de ezt megelégelte Antonio.
- Mi a baj?- és ezt pont tőlem kérdezi. Nem tudom ki akadt ki a könyvem miatt.
- Semmi.
- Nem úgy néz ki. Ugye a könyv miatt vagy ilyen?
- Ezt hogy érted?
- Félsz bármit is mondani, és félsz, hogy a könyv miatt rosszul ítéltelek meg. Igaz?
- Mondhatjuk. De nyugi nem leszek vámpír mániás, csak a múltkor a moziban egy vámpíros filmet néztünk, és emiatt kerestem egy könyvet, ami alapján többet megtudhatók róluk. Nem gondoltam, hogy ennyire ki fogsz akadni tőle. Mégis csak egy könyv, nem egy igazi vámpír.
- Tudom, de féltelek.
- Mégis mitől? Vámpírok nem léteznek!- otthagytam Antoniot, mert elegem lett ebből, és nem akarom majd Adam kedvét is elrontani. Tuti észrevenné, ha sokáig veszekedtem volna. Ezzel elrontanám a szülinapját, és a parti hangulatát.
Este hét körül elkezdtem készülődni. Kivasaltam a hajam, kisminkeltem magam, majd a fehér masnis mini ruhát is felvettem. Ebben a ruhában nagyon tetszettem Adamnek, akkor biztos most is fogok.
Lementem a nappaliba, és a kanapén ülve vártam. Apu bőröndökkel jött le a lépcsőn.
- Apu, utazol valahova?
- Igen, Dian. Sajnos csak egy órája szóltak, hogy konferenciám lesz Németországban. Elég nagy vagy már, hogy egyedül is meglegyél itthon, különben is ma van Adam partija. Nem akarom, hogy lemaradj róla.
- Köszi. És hol lesz pontosan Németországban?
- Neuschwanstein- kastélyban, Bajorországban.
- Nagyon szép helyen lesz.
- Mennem kell, mert lekésem a gépem. Szia, Dian, és vigyázz magadra!
- Szia apu.
Miután apu elment nem kellett sokáig várnom, Adam is megérkezett. Kinyitottam neki az ajtót, majd hirtelen a nyakába ugrottam.
- Boldog szülinapot!
- Köszi!- odaadtam az ajándékát és már indultunk is.
Megint bementünk az erdőbe, és ekkor libabőrős lettem. Adam is észrevette és megállt a kocsival.
- Dian! Jól vagy?
- Nem, de nem akarom elrontani az estét.
- Mondd el nyugodtan, addig úgy se indulok el- és tényleg, komolyan is gondolta.
- Ok. Először is a neten olvastam, hogy Skóciában megöltek egy embert, a nyomozók szerint állat volt, de kiderítették, hogy mégsem az volt. Azon az estén amikor megvettem egy vámpíros könyvet, egy vámpírral álmodtam. Nem akartam elmondani, mert tényleg paranoiásnak fogsz tartani.
- Dian! Elmondhattad volna. Hogy felejtessem el veled a vámpírokat?- aggódva nézett rám, amitől el tudtam volna sírni magam. Miért terhelem a paranoiás gondolataimmal?
- Nem tudom. De mindegy. Megpróbálom elfelejteni az…- nem tudtam befejezni, mert Adam közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.
- Bármit megtennék, csakhogy boldog légy.
- Adam, én boldog vagyok. Csak egy olyan dologtól félek, ami nem is létezik. Szerintem menjünk, mert már jobban vagyok, hogy ezt elmondtam neked, és el is fogunk késni.
- Biztos?
- Igen, persze.
Adam újra beindította a kocsit, és elindultunk.
Többen voltunk, mint az oroszok. A partin lassacskán kezdtem felejteni a vámpírokat, és ezt Adam is észrevette. Most már neki is jobb kedve volt.
Megismertem még néhány embert, akik majd az osztálytársaim lesznek. Ott volt még Carla, Katrine és Stella is. Egy ideig velük beszélgettem, táncoltam, míg Adam a haverjait keresete. Nem csoda, hogy sokáig tartott, mert nagyon sokan voltunk.
Tizenegy óra körül Adam újra megtalált engem, ezért felhagyta a barátainak keresését és elmentünk táncolni. Szerencsére tanultam sokféle táncot, és nem voltam kezdő a táncparketten.
Nemsokára azonban szomjas lettem, és elmentünk inni. Mentünk volna vissza táncolni, amikor az egyik srác véletlen leöntött vörösborral. Nem kell mondanom, a fehér ruhámnak annyi lett.
- Sajnálom nem volt szándékos- annyira jóképű volt a srác, de Adamet nem tudta felülmúlni.
- Semmi baj, nem a te hibád, figyelnem kellett volna.
- Mi történt?- kérdezte Adam aki csak most ért oda hozzánk, mert leállt Jasonnal beszélgetni.
- Semmi, Adam, csak ez a srác leöntött vörösborral.
- Mégis, hogy lehetsz ilyen figyelmetlen, Will?- förmedt rá a srácra Adam.
- Inkább kint beszéljük meg- ajánlotta Will- Nem akarod elrontani ugye a hangulatot?
- Rendben- válaszolt Adam, és az arcán mosoly jelent meg.
Elindultak a kert felé. Én is mentem velük.
- Várjatok! Én is megyek. Nem akarom, hogy miattam verjétek szét egymást!
- Nem Dian. Még a végén megfázol.
Adamnek igaza volt. Nyár van, de még is hűvös volt odakint. Végül úgy döntöttem, hogy az ablakon keresztül nézem a srácokat, nehogy olyat tegyenek, amit később megbánnának. Egy jó ideig beszélgettek, vagyis inkább veszekedtek, mert majd leharapták volna egymás fejét.
Aztán hirtelen mintha azt láttam volna, hogy Adam beleharap Will nyakába, széttépi és megeszi. Nem mertem hinni a szememnek. Nem lehet igaz, biztos csak hallucináltam. Biztos betett nekem a sok vámpíros film, könyv. De sosem hallucináltam még eddig.
Elmentem az ablakból, hogy igyak valamit,az biztos segít, majd amikor lementem a lépcsőn elájultam.
6. fejezet
Az egyik kanapén ébredtem fel. Adam ott ült mellettem, és még egy csomóan ott álltak körülöttem.
- Jól vagy?- kérdezték szinte egyszerre.
- Persze, csak túl fülledt itt a levegő, biztos attól ájultam el- ettől mindenki megnyugodott, még Adam is.
- Akkor jobb lenne, ha levegőznénk egyet. Ugye?- nem tudtam, mit válaszoljak neki, ezért lassan felültem, felálltam és megfogtam a kezét.
Még mindig az járt a fejemben amit láttam. Lehetséges, hogy Adam vámpír?
Elindultunk a lépcső felé, de nem értettem miért. Erőt vettem magamon, és megkérdeztem.
- Miért fel megyünk? A kert lent van.
- Tudom, de a szobámból szebb a kilátás- mondta Adam könnyedén és mosolyogva.
Bementünk a szobájába, nem kapcsoltunk villanyt. Nem csodálkoztam, mert az erkélyen akkor biztosan szebb lesz majd a kilátás. És így is lett. Kimentünk az erkélyre és szinte elállt a lélegzetem olyan szép volt a kilátás. Csak buli fényei világították meg a kertet. A távolban homályosan még az erdőt is lehetett látni.
- Adam itt tényleg szebb!
- Tudom- és úgy megijesztett, amikor a karját a derekamra fonta, hogy egy szálka ment az ujjamba.
- Áú!- kiáltottam fel.
- Mi a baj?
- Semmi, csak egy szálka ment az ujjamba.
- Hagyj nézzem meg- kérlelte, és úgy nézett rám, hogy nem tudtam neki ellenállni.
Nem tudom, hogy csinálta, de pár másodperc múlva már nem éreztem a szálkát az ujjamban.
- Köszi- megöleltem, majd megcsókoltam.
De ezután Adam ellökött, majd a szobájának a padlóján találtam magam.
- Tudom, hogy láttál!- mondta bosszúsan- És, ha jól gondolom már értesz is mindent!
- Nem igazán- reszketve mondtam, mert már kezdtem félni Adamtől.
- Mégis mit nem értesz?
- Például, miért ölted meg Willt?
- Will direkt öntött le, hogy aztán ezzel az ürüggyel tudjatok megismerkedni.
- Mégis miből gondoltad ezt?
- Nem nehéz kitalálni. És mindig így ismerkedett lányokkal.
- És elmondod az igazságot magadról?- már kezdtem felállni, de iszonyúan fájt a lábam.
Amint felnéztem a lábamról Adam felkapott, és az ölében szorított. Mozdulni is alig bírtam. Végülis Adam nem egy közönséges ember.
- Áú! Ezt miért csináltad?
- Akarod tudni az igazat?
- Igen- és próbálkoztam kiszabadulni Adam szorításából, sajnos sikertelenül.
- Én vagyok Adam Reather. És te Dian, Sarah leszármazottja.
- Mi? Azt mégis hogy?
- Sarahnak volt egy lánya, akiről sohasem beszélt. Miután meghalt, az anyja mondta el nekem, mert ő nevelte, Sarah helyett. És te Sarah lányának vagy az ükunokája. Mindvégig követtem Sarah gyerekeinek, unokáinak a növekedését. Anyud is Sarah volt, ha jól tudom.
- Igen, de te akkor már vagy ötszáz éves vagy, és…- nem tudtam kimondani, hogy micsoda, mert a gondolatától is féltem.
- És mi?
- Vámpír- féltem kimondani, mert róla sohasem tudtam volna elképzelni.
- Baj az? A szerelem mindent legyőz. Ahogy szokták mondani.
- De ez nem ugyanaz. Tudod hogy…- már nem szorított, megfogta a nyakam, közelebb hajolt hozzám és megcsókolt. Tudtam, hogy vámpír, de nem tudtam ellökni magamtól, nem akartam. Még most is szerettem.
Egyszer csak Adam ajkait a nyakamon éreztem és nem a számon. Nagyon megijedtem, ezért próbáltam eltolni magamtól Adamet, de nem ment, mert beleharapott a nyakamba. Azonnal elájultam, és nem nagyon emlékszek semmi másra.
Arra ébredtem, hogy Adam ágyában fekszek és a kezemből infúziószerű valami állt ki. Nagyon fájt a nyakam, mozgatni is alig bírtam. Homályosan láttam, és egy kis időbe telt, mire újra normálisan láttam.
- Áú!- mondtam kicsit nyafis hangon.
- Jól vagy, drágám?- kérdezte Adam aggódva.
- Nem. Miért áll ki ez az izé a karomból, és mi történt?
- Sajnálom Dian. Nem tudtam magamon uralkodni, és majdnem megöltelek- és ekkor minden eszembe jutott.
Adam vámpír. Most mi legyen? Nem tudom. Ha vele maradok lehet, hogy a végén még megöl. Ha szakítok vele, akkor mindig a nyomomban lesz.
- Elég lesz ennyi- odajött hozzám, leszerelte az infúziószerűséget a kezemről, majd leült mellém- Emlékszel már, hogy mi történt?
- Igen- felültem, majd próbáltam felállni, ami nem sikerült.
- Maradj itt, még a végén bajod esik!
- Mintha itt biztonságban lennék- erőt vettem magamon és elindultam az ajtó felé. Még egy kicsit szédültem, de nem érdekelt.
Az ajtónál Adam megállított.
- És, ha rosszul leszel, akkor mi lesz?
- Semmi. Eressz el. Kész vége Adam- kiengedett az ajtón és nem jött utánam.
Miután kiértem a házukból megkerestem a mobilom, és felhívtam Antoniot, hogy jöjjön el értem. Nem maradtam ott, inkább elindultam gyalog, míg Antonio megérkezik. Nemsokára jött, és nem kellett annyira sokat sétálnom.
Beültem a kocsiba, Antonio kicsit meg volt lepve.
- Szia. Veled meg mit történt? Jól vagy?
- Szia. Nem nagyon. Este leöntöttek, vörösborral, és- kiderült, hogy Adam vámpír. Ezt azért nem mondtam el neki. Most éreztem, hogy jobb lett volna Antoniora hallgatni. A vámpíros könyvet, is biztos Adam intézte úgy, hogy hozzám kerüljön- Később, szédülni kezdtem, és elájultam. Adam azért nem hívott senkit, mert tudta, hogy apu nincs itthon. Így is csak tíz perce ébredtem fel. Remélem, nem aggódtál annyira sokat.
- Nem, de amikor hívtál gondoltam, hogy baj van. Tényleg hogy-hogy nem Adam hozott haza?
- Szakítottam vele. Sajnos hosszú történet, és most sietnünk kell.
- Miért?
- Apuhoz repülök a leghamarabb Münchenbe induló géppel-, már tárcsáztam is a repülőtér telefonszámát-, Jegyet szeretnék foglalni a lehető leghamarabb Münchenbe induló gépre.
- Tíz órakor indul, milyen névre lesz?
- Diana Brown.
- Sajnos, csak az első osztályon van hely.
- Az is jó lesz.
- Rendben, akkor legkésőbb fél tízkor át kell vennie a jegyét.
- Köszönöm. Viszlát!
Letettem a telefont, és kimerülten hátradőltem. Végre elmegyek innen egy időre, és át tudok gondolni mindent.
- Antonio, mennyi az idő?
- Hmm. Nyolc óra lesz három perc múlva. Mikor indul a géped?
- Tízkor. Úgyhogy tényleg sietnem kell. Megkérhetlek valamire?
- Persze.
- Kivinnél a reptérre?
- Ez csak természetes, és úgy gondolom, jobb lenne, ha a pakolásban is segítenék.
- Köszi, és végiggondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy neked van igazad. Azért álmodtam rosszat, mert olvastam a vámpíros könyvet. Remélem, nem haragszol rám.
- Nem, nem tudnék rád haragudni- kicsit furcsán jött ki, de jól van, legalább egy gonddal kevesebb.
Pár perc múlva már otthon is voltunk. Rohantunk pakolni. Antonioval gyorsabban telt az idő, és gyorsan is pakoltunk össze.
- Leviszem a csomagjaidat.
- Ok. Köszi Antonio. Elmegyek lezuhanyozni, és átöltözök. Arra még van időm.
Ne volt annyira hideg kint, ezért egy pánt nélküli fehér toppot, farmerszoknyát vettem fel fekete leggingsel, és egy kis fekete bőrdzsekivel.
Amikor lementem a lépcsőn láttam, hogy Antonio lassan végigmér.
- Minden rendben?- kérdeztem mosolyogva.
- Persze, induljunk.
A reptérig alig szóltunk egymáshoz. Én aput próbáltam felhívni, de ki volt kapcsolva a mobilja.
Nemsokára megérkeztünk a reptérre.
- Köszi Antonio. Két hét múlva jövünk. Szia- már szálltam ki a kocsiból, amikor Antonio visszahúzott, és megcsókolt.
Nem tudtam szóhoz jutni, ezért Antonio köszönt el.
- Szia- mondta vidáman- és vigyázz magadra!
- Meglesz. Szia- szóltam vissza már kintről.
Kiváltottam a jegyemet, és már készülődtem is a beszálláshoz.
Egy kisgéppel mentem, ami amolyan kisvárosok között közlekedik. Nem is csodálkoztam, hogy csak az első osztályon kaptam helyet. Mielőtt még felszállt volna a gép megpróbáltam újra felhívni aput. Szerencsém volt, mert már nem volt kikapcsolva.
- Szia apu! Zavarok?
- Szia, Dian! Nem dehogy. Valami baj van?
- Igen, de ezt majd elmondom később. Repülőn ülők, megyek hozzád. Kb. másfél óra múlva szállunk le Münchenben.
- Küldök kocsit eléd. Jó? Mert sajnos nem tudok érted kimenni. Fontos tárgyalás közepén vagyunk.
- Ok. Semmi baj. Már alig várom, hogy odaérjek- és most nem a táj szépsége miatt akarok minél hamarabb odaérni.
A kapitány bemondta, hogy a kb. húsz perccel később szállunk fel, mert a kifutópályán baleset történt. Szuper, de remélem ezt nem Adam csinálta, hogy fel tudjon jutni a gépre.
Amíg itt állunk, gondoltam bekapcsolom az mp4-emet, és zenét hallgatok. Nemsokára elaludtam, és csak akkor ébredtem fel amikor valaki próbált felébreszteni, hogy kapcsoljam be az övemet, mert felszállunk.
- Szia, bocsi, hogy felébresztettelek, de mindjárt felszállunk.
- Szia. Nincs gond, köszi, hogy szóltál. Dian vagyok.
- Paul. És nem baj, ha megkérdezem, mit csinál egy ilyen szép lány, mint te Münchenben?
- Csak apuhoz megyek. A Neuschwanstein-kastélyba. Üzleti úton van, és adódott egy kis probléma itthon.
- Én is oda megyek. A nagybátyámhoz. Micsoda véletlen- nekem mondod. Legalább nem kell egyedül mennem, és biztonságban érzem magam egy ilyen helyes srác társaságában. Mellesleg Paul nagyon is jól néz ki. Barna félhosszú haj, gesztenyebarna szemek, édes mosoly- Mehetnénk együtt, nem?
- Persze, apu küldet kocsit. Legalább nem leszek egyedül.
- Kérdezhetek valamit? Személyeset?
- Persze?
- Van barátod?
- Pont nincs-, amint ezt kimondtam, egy könnycsepp folyt le az arcomon. Úgy láttam ezt Paul nem vette észre.
- Ezt hogy érted?
- Reggel szakítottam a barátommal, és részben ezért is jöttem el.
- Értem. Sajnálom-mondta megértően Paul. Bár szerintem legbelül egyáltalán nem sajnálta.
- Hát még én-ezt úgy mondtam, hogy Paul ne hallja.
Egész úton Paullal beszélgettem, és kezdtem elfelejteni Adamet. Mire Münchenbe értünk, úgy éreztem, mintha már évek óta ismerném Paul. Nem titok, nagyon bejött nekem.
Mikor megérkeztünk, megkerestük a csomagjainkat és már indultunk is az apu által küldött kocsihoz. Amikor odaértünk, kicsit meglepődtem. Apu egy limuzint küldött.
- Apu kicsit eltúlozta. Nem gondolod?
- Szerintem nem. Szerintem megérdemled. Amiket elmondtál magadról, szinte minden apa azt szeretné, hogy olyan lánya legyen, mint amilyen te vagy- ettől elpirultam, és ezt láthatólag Paul is észrevette.
- Komolyan mondod?
- Szerinted viccelnék egy ilyen dologgal?
Erre elnevettem magam, mert Paul idétlen arcot vágott.
